udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4 találat lapozás: 1-4

Névmutató: Somody Hajnal

1991. június 1.

A Szentgyörgyi István Színművészeti Akadémián /Marosvásárhely/ a magyar tagozaton idén csak ketten végeztek /Somody Hajnal és ifj. Kovács Levente/, a román tagozaton pedig négyen. /Népújság (Marosvásárhely), jún. 1./ Így sorvasztották el a Ceausescu-rendszerben a magyar színészképzést: évről évre kevesebb felvételt engedélyeztek.

2000. december 28.

Idén tízesztendős lett a népszerű marosvásárhelyi Gruppenhecc társulat. A jubileum alkalmából Csillagos tízes címen kabaréval állnak elő dec. 30-án és 31-én, melyben helyt kapnak az elmúlt tíz év legjobb jelenetei és dalai. A társulat közismert tagjai: Biluska Annamária, Fodor Piroska, Somody Hajnal, Fülöp Beáta, Szélyes Ferenc, Kilyén László, Kárp György, Hunyadi László, Henn János, és a szövegíró-rendező Nagy István. /Már tíz éves, s ettől csillagos. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 28./

2007. február 8.

A marosvásárhelyi Gruppen Hecc társulat hetek óta pótszékes előadásokon mutatja be szilveszteri kabaré-előadását. A szövegíró és rendező Nagy István színművész elmondta, hogy tizenhat esztendeje létezik politikai kabaréjuk. Először Gáspárik Attilával léptek fel 1991-ben a bukaresti televízió magyar adásában. Akkor született meg a kabaréjuk két őstípusa: a Pityu és a botcsinálta politikus, akik kisebb-nagyobb kihagyásokkal vissza-visszatértek különböző előadásaikban. Ezt követte 1991-ben az első szilveszteri rádiókabaré-felvétel, akkor állt össze a csapat magja, az alapemberekkel /Szélyes Ferenc, Biluska Annamária, Hunyadi László, Gáspárik Attila és Nagy István, később Kilyén László/. Azután jöttek a többiek a csapatba: Fodor Piroska, Fülöp Bea, Somody Hajnal és legutóbb Henn János. Sok helyen felléptek, többször Bécsben. Egy színész barátjuk, Székely Szabó Zoltán, oda telepedett ki a nyolcvanas években, ő hívta meg a Gruppen Heccet. Voltak már Svájcban, Németországban, Svédországban, Norvégiában, illetve a régi Csehszlovákiában is. A társulat négy tagja eljutott Kanadába is. Azonban a törzshelyük Erdély. Egyik legsikeresebb jelenetük a Gyurcsány naplója volt. A Gruppen Heccet évente 30-40 alkalommal szerepel, ideje lenne már helyet találni egy állandó kabarétársulatnak Marosvásárhelyen. /Karácsonyi Zsigmond: Vidám kesergő a polkáért. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 8./

2011. január 24.

Kapocs az időben
Magyar kultúra napja a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban
A magyar kultúra napját ünnepelte szombaton a világ magyarsága – 1823. január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz írását. 1989 óta emléknap ez a huszonkettedike, amelynek alkalmából Marosvásárhelyen is több rendezvényen vehettek részt az érdeklődők. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház érdekes és nívós eseménnyel várta közönségét szombat délelőtt a színház Kistermébe: a Hangemlékek, képkulisszák sorozat keretében a társulat, illetve neves elődje, a Székely Színház egykori előadásaiból hallhattak, illetve láthattak részleteket az érdeklődők, a hangfelvételek a Marosvásárhelyi Rádió Aranyszalagtárából, a képek a színház archívumából származnak.
Szinte telt házas közönség gyűlt össze a sorozat második részének megtekintésére: előhangként Somody Hajnal és Kárp György színművészek olvastak fel egy rövid, az emléknap alkalmából írt köszöntőt. Mint elmondták, ezen a napon a magyar művészetet ünnepeljük, ezen művészetnek a színház is szerves része. Az időkön átívelve, az egykori és kortárs szerzők játszott művei megteremtik az időn belül a kapcsolatot. A színház a magyar kultúra napját régi és mai szerzők darabjainak műsorra tűzésével ünnepli: délelőtt a Székely Színház és a régi társulat előadásaiból tekintenek meg részleteket az érdeklődők, este Kiss Csaba A dög című lányregényét játssza a társulat. A két részből álló délelőtti rendezvény első felében először Bródy Sándor A tanítónő című drámájának 1956-os, Tompa Miklós és Kőmíves Nagy Lajos rendezte előadásából hallhattak részleteket a jelenlévők, ezt Móricz Zsigmond Úri murijának zárójelenete követte. Az 1949-es előadást Tompa Miklós és Szabó Ernő rendezte, az utóbbiban Lantos Béla, Izsó Johanna, Jenei Ottó, Szabó Ernő, Szabó Duci és Andrássi Márton szerepelt, az előbbiben Erdős Irma, Kovács György, Borovszky Oszkár, Kőszegi Margit, Andrássi Márton, Szabó Duci, Lohinszky Loránd, Lantos Béla, Kiss Laci, Mende Gaby és Tamás Ferenc lépett fel.
A szünetet követően a Román Televízió magyar nyelvű adásának archív felvételei közül vetítettek: Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című regényének színpadi adaptációját 1977-ben Hunyadi András rendezésében játszotta a társulat, míg az utolsóként vetített jelenet a szintén '77-es Sütő András-mű, a Vidám sirató egy bolyongó porszemért részlete volt: utóbbin – akárcsak egykoron – ismét remekül szórakozott a közönség, a Harag György és Hunyadi András rendezte előadás ezúttal sem maradt hatástalan. Ahogyan a délelőtti rendezvény sem – a szünetben a közönség jó része a vetítővászon előtt tolongott: a vásznon a Székely Színház társulatának és munkaközösségének fotója volt látható, a publikum soraiban pedig spontán vetélkedő alakult ki a Ki ismer többet közülük? témakörben. Vásárhely közönsége nem feledte el régi színházát...
Kiss Éva Evelyn irodalmi titkár kérdésünkre elmondta: az archív hanganyagok és vetítések sorozata a nemrég lezajlott Tompa Miklós-centenárium keretében kezdődött, azt megelőzően nagyon sokat dolgoztak az archívum anyagainak összegyűjtésén. A munka során derült ki, hogy mekkora érték birtokában vannak, nagyon sok segítséget kaptak az egykori és mostani sajtósoktól, köztük Csifó Jánostól, Jászberényi Emesétől, Borbély Melindától. A levéltári feltárás jelenleg is zajlik, elfeledettnek hitt tévéfelvételek, albumok, képek kerültek elő, így a fellelt anyagot sorozat keretében mutatják be az érdeklődőknek. E sorozat harmadik részét valószínűleg a színházi világnap keretében vetítik majd.
A szombati színházi ünneplés Kiss Csaba színjátékával zárult, azt megelőzően Bányai Kelemen Barna színművész olvasta fel a délelőtt elhangzott köszöntő rövidebb változatát.
Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)



lapozás: 1-4




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék